Riportok

Dr. Drajkó Zsombor - bojkott a Magyar Orvosi Kamara ellen
Bojkottot hirdetett Dr. Drajkó Zsombor fiatal fogorvos a Magyar Orvosi Kamara ellen, mert szerinte nem képviselik az érdekeiket és nem tesznek semmit a hálapénz ellen.
Dr. Nagy Ákos az extra finanszírozásról
Több mint két és fél ezer orvos részesül extra finanszírozásban még az idén. Úgy tűnik, a közpénzből gazdálkodó csaknem ezer fogorvos szeptemberi munkalassító demonstrációja eredményes volt.
A szájsebészeti daganatok komplex ellátása
Hazánkban van Európa legtöbb szájüregi rákos betege, és itt halnak meg a legtöbben ebben az egyébként korán felfedezhető kórban. A szörnyű „eredményhez" főként az életmódunk járul hozzá.
Dr. Soós Tamás az alapellátás fenntarthatóságáról, az ügyeleti és szájsebészeti ellátásokról
Dr. Soós Tamás immáron csaknem 30 esztendeje kezdte meg fogorvosi munkáját Kazincbarcikán. Az alapellátásban és vállalkozásban egyaránt dolgozó szakembert a területi ellátási kötelezettségről, az alapellátás fenntarthatóságáról, az ügyeleti és szájsebészeti ellátásról is kérdeztük.
Dr. Kós Ágnes az azonnal terhelhető implantációról
Lassan már negyedszázada, hogy Dr. Kós Ágnes, a fog- és szájbetegségek szakorvosa átvette diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Azóta folyamatosan képezi magát, mert mint mondja, minden érdekli ami új a fogászatban.
Dr. Hermann Péter
Az államtitkár és a kamara vezetője augusztus 30-án tárgyalt a fogorvosok finanszírozási gondjairól, mivelhogy ez a szakterület rendre kimarad a béremelésből a praxis-díjak rendezéséből.
Perspektívák a Paro-Implantológiában és a Komprehenzív Fogászatban
Az implantológia a fogászat, szájsebészet rohamosan fejlődő tudományterülete. A határtalanul gyors ütemű fejlődés is indokolja, hogy időről-időre eszmét cseréljenek tudományos vitát folytassanak összejöveteleiken a területen jártas szakemberek, a fogorvosok.
Mi tartja a fogorvosokat az alapellátásban?
Az alapellátásban dolgozó fogorvosok gondjairól mostanság egyre többet hallani a hazai médiában. Nem véletlenül, hiszen az ő gondjuk, valahol a hozzájuk forduló pácienseké is. S hogy mégis mi tartja a fogorvosokat az alapellátásban? Nos, a kérdésre az érintett szakemberek egyike, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának B-A-Z megyei elnöke dr. Farkas Tamás Béla válaszol.
Dr. Nagy Ákos a "lassító sztrájkról"
A jelenlegi praxisra jutó összeg dupláját követelik az alapellátásban dolgozó fogorvosok az egészségügyi kormányzattól. Ha nem kapják meg, akkor "lassító sztrájkba" kezdenek és csak a sürgős eseteket látják el.
Változások az amalgám használatában
2018. júniusától a terhes nőknél, a szoptatós kismamáknál és a 15 év alattiaknál már nem alkalmazható a fogászati ellátás során a higanyt tartalmazó amalgámos tömés. 2030-tól pedig az amalgámot teljesen kivonják a forgalomból az EU-ban.
Az egészségügyi szolgáltatásban érvényes jogszabályok
Az egészségügyi szolgáltatásban érvényes jogszabályok betartását a hatóságoknak időről-időre ellenőrizni kell. Meglehetősen összetettek, olykor bizony bonyolultak a szakmánkénti specifikus előírások, nagy odafigyelést igényel tehát ezeknek eleget tenni, megfelelni. A népegészségügyi szakemberek feladatairól tájékoztat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője dr. Asztalos Ágnes.
Dr. Lőrincz István
Bevalljuk vagy sem, a fogorvos „vizit” legtöbbünknek stresszt okoz. Különösen a gyerekeknek. Ennek feloldására elsősorban a fogorvos hivatott.

Oldalak

Webshop